Értékelés BnB Bologna

További visszajelzések a Bed and Breakfast Bologna szállás vendégeitől

 

"Köszönöm érdeklődését, s az alábbiakban foglalnám össze tapasztalatainkat: A szállás nagyon jó helyen van, mind a metró, mind pedig a Vatikánig közlekedő 62-es busz a téren áll meg. A házigazdák kedvesek voltak, nem lehetett rájuk panaszunk. A férfi a szükséges szinten jól beszél angolul, tehát mindent meg lehet vele beszélni. Az utolsó nap a csomagokat ott lehetett hagyni, de reggel 10-ig ragaszkodtak a szoba kiürítéséhez, dacára, hogy délután, amikor visszamentünk még ki sem takarítottak. Viszont aki fennakad az ilyesmin, az nem menjen Rómába. A reggeli amit adnak, "erősen" kontinentális, viszont 2 percre van egy szupermarket, ahol jól be lehetett vásárolni. A szállás gyakorlatilag egy lakás, ahol összesen 4 kiadó szoba volt, tehát másokkal kell osztozni a közös helyiségeken Akit az ilyesmi zavar annak nem javasolt a szállás, az menjen inkább szállodába. A szobákban van klíma, tehát nyáron is alkalmas lehet arra, hogy valaki ott lakjon. Mivel ez egy bérház tehát az ott lakók időnként - olasz módra - eléggé hangosak. Viszont a mi kedvünkért erről aligha fognak leszokni. Összességében elégedettek voltunk a szállással, nagyon köszönjük a segítségét." (2008.04.30-05.04.)

 

"Köszönöm közreműködését a szállásunkkal kapcsolatban, elégedettek voltunk vele. Köszönjük szépen!" (2008.09.22-26.)

 

"Én már nem először voltam ezen a szálláson, de akik velem voltak, ők mind először jártak itt. Mi tökéletesen elégedettek voltunk mindennel. A házaspár nagyon segítőkész, érdeklődő volt. A lakás tökéletesen tiszta. Szerintem ennél jobbat, szebbet és kedvesebb házigazdákat csak rajzolni lehet. Októberben megyek legközelebb és én csakis erre a szállásra szeretnék menni! Lehet, hogy ezzel nem segítettem a munkájukat, de én csak a legjobbakat tudom mondani a B&B Bologna szállásról!"(2009.03.01-05.)

 

"Fantasztikusan éreztük magunkat Rómában, szállásadóink rendkívül kedvesek voltak, semmi negatívumot nem tapasztaltunk! A Bologna szálláson úgy működik a B&B rendszer, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Legközelebb is hozzájuk mennénk, ráadásul a szállás elhelyezkedése és a közlekedés is kiváló volt. Ezt egy külön e-mailben feléjük is jelezzük, mivel húsvét vasárnap lévén nem volt lehetőségünk megfelelően elbúcsúzni." (2009.04.09-12.)

 

"Bár alapból nem vagyok egy panaszkodós fajta, de ha az is lennék, asszem, akkor is nehéz lenne rossz szót találni a B&B Bolognára, max. kukacoskodni lehetne. Aldo úr szállása teljesen korrekt, tiszta, s hangulatos. Nekünk tökéletesen megfelelt.:)"(2009.04.25-30.)


Bed and Breakfast Bologna